Bejelentés



Lélekzugjaim - Jagos István Róbert versei
"Mert az út nem mindig kikövezett..."

MENÜ










Voltam, vagyok, leszek Voltam Ember, férfi, gyermek. Ázott kifli a tejben. Mák a tésztán, Kancsó az asztalon, Kard a kézben, Remény egy hajnalon. Vagyok Ember, férfi, gyermek. Játékos, szédült jellem. Szeg a fában, Döglégy az arcodon, Síró játék Félelem dombokon. Leszek Őrült, férfi, ember. Aki már félni sem mer. Tőr a szívben, Méreg az ajkadon. Rothadó hús, Virág a sírodon. Magamnak maradtam Gyermeklelkű szörnyeteg vagyok, ki karmol, harap, ha úgy véli bántják Félelmed jogos, ( jogosan alaptalan) harag fészkel a Fenevad száján. Fuss el, menekülj! Érintésem halál szagú pestis. Szívedből szakadnak darabok még ha nem is tetszik. Elveszek életeket. Csonkítom a csorbát, egészet. Oltott mészben fürdetett lelkem Már steril - Feledi a szerelmet. Martam ha martak. Csíptem ha haraptak. Öltem ha fájt. Magamnak maradtam… Fogammal tépem ki szívem. - Mésztől fakó húsdarab - Karmaim alatt szálka… Az elfásult Élet toprongya, mint szakadt ruhadarab, lassan foszlik le rólam. Meztelen királyként pózolok göröngyök között. Isten már nincs velem. Hajnalban elköltözött. Martam ha martak. Csíptem ha haraptak. Öltem ha fájt. Magamnak maradtam… Egy év a fiamból Már csak egy év van Hogy a fiammal lehessek Úgy ahogy én akarok. S utána jöhet a „fiamértharcolok” Vagy amit akartok. Színház, mozi, főszerep. Kezemben valami zászlóféleség lengedez. Győzelmi, vagy ki tudja miféle, S vajon bírja e a szervezet Az önkoplalást A belső öncsonkítást? Már csak egy év. De addig mindent! Az eget a földet, a levegőt. Imádni a Szerethetőt. A véremet. A szívemet A szívedet… Gombolkodó Jobbnál jobb gondolatok Gondolják át helyettem A gondtalan élet gondjait. Gondoskodó gondolatok… Gondűző poharak Gondjaira bízom magamat Gondolkodom… Gombolkodom a nagybetűsről lefelé Gond nélkül. Maradj meg nekem! …mint nő, ki értem imád mint ember, kié a nagyvilág mint barát, ki tudja, mi a jó nekem mint egy idegen, ki azt mondja: jó veled mint gyermek, ki fogja apja kezét mint anya, ki óvja gyermekét mint térdelő, koszos koldus a téren mint Isten a hívő szemében mint angyal, kinek vérzik a szárnya Maradj meg nekem… csak úgy: A nagyvilágban. Óvatosan Altass el kérlek. Vigyél távoli álmokba. Ne lássam a mára sütött nap sugarát. Ölelj át kérlek, S hagyj pihennem, Ahogy Isten hagyja haldokló angyalát. Fektess puha felhők közé, Öled szerető fészkébe, Fonj örök álmot szemem köré, S tegyél le (óvatosan) A világ szélére. Kérlek gyújts gyertyát értem Kérlek gyújts gyertyát értem Ha árnyékom tűnik A fáradó napba. Végezz számadást és gondolkozz el Miért is hagytam abba. Elvetted kincsemet, Éltető álmom. Nehéz a földet ásni E rideg tájon. De, Te fogod ásni, Ha kell tíz körömmel. Kincsemmel oldaladon, De nem kárörömmel, Ahogy szántad egykoron. Sós áradat mar mintát Tejfehér arcodon. Te ott, én itt Messzebb vagy tőlem, mint azt bárki is gondolná. Falak helyet görcsös ideológiák állnak közénk. Nincs már meg az isteni fény, szikra, az „áradás”, mely e két embert egy mederbe mossa. Te ott, én itt építek magam köré egzisztenciát. Bolond az ember - hisz az is volt - már a teremtés hajnalán. (is) Rideg falak Faltól falig érnek vágyaim Ablakon át issza éltető éneked Ajtók kilincsébe kapaszkodva Olvasom magamra vétkemet Kizártalak magamból Mint szerelmes szív a tagadást Falakat húztam magam köré Nem kell a báj csak szakadás Ám hangod mégis fülembe csengi Dallamos szavaid Odakint tombol a nyár - Rám omlanak rideg falaim. Virrasztó Törmelék napokat gyűrök zsebembe. Színtiszta fájdalom-port. Utolsót dobbanó szívet kezembe… - Jöhet a halotti tor! Igyunk a búra, a rothadó húsra, vedeljünk vígan az elmúlásra. Fájdalom-ének csapjon a húrba, míg göröngyös könnyek sárrá válnak a megdermedt éjszakában. Minden véget ér Csend csendül fülembe, néma csobbanás… Nincs tűz, nincs láz, se hangos robbanás. Csak hiányod, mely torkomra szorítja két kezét. Csak hiányod, s itt most minden véget ér. Kihűlő hamvadon Kendőzetlen gyűlölet Mely szemedben ég, A tegnapok harcát idézi fel. Szótlan hangoskodók Néma sikolya, Mire közöny sem felel. Láz, vér, veríték... A holnapi áldás az asztalon. Kalácson táncol a légy Én meg a kihűlő hamvadon. A gyermek hazatalált Vad szelek dúlják a rét virágait. Törnek szárak, szirmok szakadnak. Feketén dörgő égben Nincs helye nyárnak, Nincs helye tavasznak. Jég veri a pillanat csendjét. Hajlik alá megannyi büszkeség, Térdre rogyott maroknyi tündér Suttog fülembe gyászmesét. Jaj fekete ég, te álnokul kesergő. Okot mindig találsz, Mert okkal tör, zúz az ember is Ha nyugalmat többé nem talál. Hagyd a rétet, a virágot. Zúdíts rám villámot, kénesőt. Én bírom (hisz bírnom kell) Pőrén állok a kietlen szómezőn. …s ha majd elült vihar után Szemed nem talál, Ne riadj meg Kedves Nem mentem el… Csak a gyermek végre hazatalált. Ő volt a bolond aki útra kélt Súlyos terhek nyomnak megrogyott vállakat. Mindent szétszakított - álmokat, vágyakat. Sötét kútba dobva haldokol a remény, tejfehér ködön át, már nem látod szemét. Ő volt a bolond aki útra kélt. Fiának többé nem mesél. Hajtja még a vér, sátra most az ég. Fájdalmakat leplez az éj. Kósza szellő röpít halkuló jajokat. Csenddé vált éneket, megírott sorsokat. Viszi fentre, messze, nappalon, éjen át, megnyugvó életet lám, soha nem talál. Ő volt a bolond aki útra kélt. Nekem már többé nem mesél. Hajtja még a vér, sátra most az ég. Fájdalmakat leplez az éj. Rágd meg jól Nem bírtam tovább. Megtettem a megtehetetlent. Az évek során jóllakottan néztél megdermedt szeretetemre. Kihűlt. A tányér csorba szélén, már légy az úr. Nem kell enned. Már nem. A villa húst és lelket szúr. Menj! Egyél máshol! Csalfaság ételét emeld szádhoz. Rágd meg jól, mert inas lehet. Én is rágom már jó ideje. Egy perce… örökkévaló perce. Megmutattad Most megmutattad. Erőtől duzzadva kerested, kutattad. S lám, most hogy már zsebedben lapul Már nem is fontos Az ember - mint ember - Nem tanul. Öntudat Dörgölődző öntudatom, mint csalafinta palacsinta úszik a ``lekvárban``. - Nyakig érő bűntudat - Szorít a ruha, de viselnem kell, mert pőrén a lánc, halálvág. S a kontyos kaszás, fekete cicusként, ott somfordálna vegetáló testem körül. A tündérálom alternatíva messzire elkerül. Az öntudat - itt és most - elterült. Kék varázs Most már látom Az eddig láthatatlant. Üvegszerű köntösödön Megcsillan a fény. Most már számolom A megszámlálhatatlant. Szemem kékes fénye Immár az egekig ér. Láss és érezz! Úgy, ahogy egykor Az idők hajnalán. Láss, és ne kérdezz, Mert kezem a kezedre Már ezerszer rátalált. - Ugye érzed a kék varázst? Ülj le mellém – itt a pad Ismerem milyen érzés Mélyen a föld alatt. Amíg te éled életed, Én dolgozom céltalan. Tudom fáraszt a hétköznapok Izzadó sikolya. Kényes gyomor kénye kedve, Lazaccal riogat. De ha… Elfáradtál a semmittevésben, Az illegális kereskedésben, Ülj le mellém – itt a pad. Kóstolj bele a mindennapokba, A keserédes mindennapokba. Ülj le mellém – itt a pad. Ismerem régről a város Sötétebb oldalát. Amíg te bíbor felhőkön… Más addig a föld alá. Tudom izgat a hétköznapok Imbolygó iszonya. Kényes öled kényes kedve, Magaddal riogat. De ha… Elfáradtál a semmittevésben, A titkosított házasságtörésben, Ülj le mellém – itt a pad. Kóstolj bele a való világba. Semmit nem érő litániákba. Ülj le mellém – itt a pad. Színek úsznak messzi szürkületbe… Színek úsznak messzi szürkületbe - Alvó város szövi rémálmait - Felkészülve a vég-ütközetre, Csatasorban állnak tört vágyaim. Az első sorban kommersz életem Kivont karddal űzi az Éj-halált, Kínból kalapált vértezet óvja Énem fásult, skizofrén angyalát. Örök a harc - élet, halál között.. Lángoló felhők köpnek tűzesőt. Elporladt emlékek magam mögött Siratnak vissza fájón szenvedőn. Még nem öltem nőt, csak szép álmodást. - vérző skalpja lelkemre szegezve - Fekete vérből iszok áldomást, Pengém feszül lüktető eremnek. Mélyfekete monoton lüktetés… Neon fények őrzik rémálmaim. Érkezési sorrend az ültetés, Előttem, mögöttem rémárnyaid. Vetülsz fejemre arctalan bókkal, Elhalkuló csatazaj világom. Haldoklom homlokomon a Csókkal. Keser-éj hát hiányod, hiányom. Fertőz haragod Szavaid mocsokká gyúrva Ömlenek ki cserepes szádon. - jajong a bosszú - Hosszú utat tesz meg míg eléri Alvó tudatom, álmom. Éles karmokkal piszkít, majd tép sebet. - fertőz haragod - Megöli énem, a szép jelent. Mint jelened Mit neked jövő? Amikor még a múltat sem ismered. Gyökértelen virágként Hamis álmod kergeted. Löttyedt napok - mint jelened - Lógnak le rád. Úttalan utakat törve Immár kiégve jársz. Szabadság Tévúton jársz szabadon… Ingoványos szabadság húzza majd le lelked a mélybe. - Egyedül konzerválódsz kötetlenül.



Szólj hozzá

Név:
E-mail címed:
Az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:
Milyen nap van ma Magyarországon?



Andy [ 2011-08-01 17:09 ]

Szia Jagi!

Kérlek írd meg a mail címed, hogy tudjunk egyeztetni, az én címem: farkasandrea0214 {kukac} gmail.com.

Köszi:Andy







Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!