Bejelentés



Lélekzugjaim - Jagos István Róbert versei
"Mert az út nem mindig kikövezett..."

MENÜ












Mennyi szép Mennyi szép, édes keseredik éveken át a gyönyörű függöny mögött. Romló kedvességgel ölellek nap mint nap, titkon arra várva hogy talán meggyűlölsz ma, s utamra engedsz. Álmaim hosszú útjára, ahol a valóm üvölthet végre. De mikor kilépek az ősi burokból, rám tör a rettenet. Fájdalom feszül a félelem minden sejtjéhez, és csak nézem az elillanó álmokat, ahogy intés nélkül tűnnek el a ködben... A maroknyi csöndben. Szégyennel lelkemben kopogok, s hasadt tudatom elfogadja a helyzet komikumát. Összehúzom a gyönyörű függönyt s átölelve kívánok neked jó éjszakát. Szívedbe száll majd Csendesülő éjben Amikor a mesék valóra válnak Ott leszek majd melletted S ha kinyitod két szemed S rám nézel Kedvesem Szívem a szívedbe száll majd Benned vétkezem Érzem érintésed Öledben dobbanok Halkan de kéjesen Belém mar sóhajod Véredtől szomjazom Csókodtól éhezem Felfaló pillantás Tebenned vétkezem... ...ne ébressz fel. Egy kicsit még… Fertőző vagyok. Romlásba viszem környezetem Minden pillanatát. Galamb lelkek válnak általam Rothadó kényszer-semmivé, Ahogy az ember válik Ösztönös gyilkoló géppé Ha érzi itt a vég. - Ha van időd, szeress még - Sebeket adok. Hatalmas lédús fekélyeket. Illatuk az „örök boldogság”. Sose várd! Mint ahogy én sem várok már Angyali megbocsájtást bűneimre, Csak egy zugot belőled, Ahol megpihenve Készülhetek a kegyes halálra. - Hallgatok majd szavára - Kettős énem, Gyermeki sátán kacajával Repeszt bemattult tükröket. Ártatlan pillantással öltem Szeretni vágyó, társtalan lelkeket. Száradó tintafolt: Kékesen megfakult. - Talán e sorok által, kicsit még élhetek - Szeresd! Szeresd az életet ha már ő nem szeret Szeresd a végtelent A végső kezdetet Szeresd a nőt Szeresd a férfit Szeresd a ``bölcset`` Ki úgy hiszi érti. Szeresd a fakót Szeresd a színeket Szeresd búsuló Elárvult lényemet Búcsú Nem kell szánalom Nem éri meg A fájdalom Csak az én kiváltságom S nem adom Csak úgy mindenkinek. Hagyd hogy égjek el Hagyd hogy tisztuljak A jövőm is része lesz Majd a múltamnak Nem kell a féltés Írj inkább tovább Írd meg nem is oly szép Ez a nagyvilág Írd meg Helyettem azt a szót Tudod… A csendben halkulót Cs. K. T. Mint cédrus,mit a szél tép, s gyenge talajon a gyökerek is jajdulnak. (sárga búcsú…) Sárga levelek hullnak s holnapra avar-katonák őrzik, mára összetört álmunkat. csapda ölellek végtelen álmodás öllek örök kárhozás kényszeres megalkuvás sző csapdát életünk felett - a pók jóllakottan szendereg játék pofonok jobbról, pofonok balról adok-kapok játékot játszik a Sors velünk ...kegyetlenkedünk por térdelő lelkiismeret rogy acélos lábak elé... kéz a porban... arc a porban... por a porban... port a pornak ne vedd el ne vedd el egyetlen kincsem koldus lelkem maradékát szűnjek meg mintsem veszni lássam gyermekem - életem hagyatékát júdás a gyermek felnőve már... meztelen álom sokatmondó éneke készteti árulásra csókol... - érzelmes hitszegés melankolikus tavaszon Csendesül… Szenderegni készül, vackához lép, Megfáradt testtel aludni tér. Magára húz egy feslett takarót, Érzésből szőtt, vele álmodót. Csendesül… Magzati pózban várja az álmot. Tejfehér köd feszül a tájon. Gyermeki mosolyt érint a párna, Harag-katonák messzire járnak. Csendesül… Bilincs és ékszer Éltetem reményem Bús pillantás mögött, Hogy ott a legmélyén A keseredő szív alatt, Még ég a tűz Amely egyszer lángra kap. *** Tovatűnő pillanatot Álmodik az álom, Szívvöröslő pirkadaton Hervad el virágom. *** Szeresd bennem a költőt ha már az embert nem tudod. Sorsunk egy emberöltő lázas szeretetfájdalom. *** Voltam… Voltál… Még vagyok… Még vagy… Leszek… Leszel? *** Bilincs és Lánc. Húsz éve már… Most kattan a zár! *** Szabadulsz hogy szabad lehessek Döngeted a már omló falat Szabadulok hogy szabad lehess (belül bömböl az öntudat). Ami most... Ami most megköt A szabadság áráért Egyszer eloldoz Ami most megköt A bűnös tettedért Egyszer feloldoz Ami most megköt Az önző vágyaiért Egyszer még feláldoz fényhozó csillagom (Vénuszhoz) rózsaszín felhők mögött fekete angyalom óvja az álmom áldja a nappalom meséim által érti a tegnapom általa Én, Én maradhatok talány lebegsz a mában tested inni kér koffein ízű szádban az édes mit sem ér lebegsz az ágyon tested enni kér meghasonlott éji-kéj öledbe sírni tér lebegsz a térben mélysége rémítő arzén a vérben: életet elvevő lebegsz az égben bájosan andalgón nyakadra most az ösztön kötni fog egy csomót vársz egy hangot egy mosolyt felőlem az élettől betépve vajon mit vársz még tőlem... lehetnék Isten életet nyújtó lehetnék ördög lelkedet pótló szörnyeteg talán ha lesüllyednél álmaid szintjére a felettes én eret vágna magán mosolyogva nézné ahogy folyik a lelke miközben a malom bűnöket darál… bűnliszt (csak darál) vérliszt (a javát) vért szív (csak tovább) miért hisz? (talány) Ahol az lehetek... Tiéd lehet az egész világ, csak egy kis zugot hagyj nekem. Ahol meghúzhatom magam, formálhatom életem. Ahol az lehetek aki akarok, nincsenek súlyok a könnyelmű szavakon. Ahol az lehetek, aki Én akarok: Hattyú a halott tavakon... Így járok, kelek Bűnök. Vannak, léteznek. Bennük és rajtuk lélegzem be általuk kifújt permetnek Minden bűzös illatát. Vérmocskos szavát falom a kéjnek, a gyilkoló énem tudatalattiját. Így járok, kelek Lelkem földalattiján. Amíg fáj Hagyd rám. Engedd, hogy tomboljon haragom! Tomboljon az izzadó fájdalom! Zúzzon össze mindent, mi kedves nekem. Mindent... Kedves, nézz rám, őrjöngve tépkedem lelkemet. Tépem, szakítom hűtlen hitemet. Összezúzom a Mindent; mi kedves nekem. Mindent, mi kedves neked. Mindent, mi belőlünk született. Múltat, Jelent, Életet. Fejünk felett úszó kék eget. ...s ha majd romokon állva szürkén, a homályba nézve megnyugszom végre, megsiratom tetteim. De addig is... Malom köveket Porlasztok. Hegyeket aprítok. Életeket taposok. Életemet taposom, amíg fáj a Világ, amíg fáj a hiány, amíg fáj a hiányod. Embernek... Embernek lásd, nem váltam be. Költőnek is túl rossz vagyok. Köszörüld hát rajtam nyelved, Legyen egy jó pillanatod. De legalább én vállalom! S érzelmek tinta-tengerén Előhívom gondolatom... Szárítom napom bús egén. Saját tollak ezek bizony! Tépett és néhol ragacsos. Pöröl az Én, én is szidom, Minden elárult hajnalon. Te is tépsz még rajtam párat, Biztos legyen e szép halál. Kínzó szavak ülnek szádra - Hová lett a lelked babám?! Rád is ragadt épp elég sár, Még ha fel sem tűnik néked. Egódból nőtt fényes zománc Takarja el álszent lényed. Embernek lásd, nem váltam be. Ajándékba semmit adok, - Tűzből feltámadó főnix... - Az nem Te, hanem én vagyok. Hazug, gyatra pillanatok... ringató reggelek álomba álmodom szépjét a tájnak ringató reggelek óvó subában ébresztik édesen álmodó álmom "élettöl" édeslő szájad a számon Minek? Minek a száj, ha most hallgatag, s édes csók helyett csak keserű pirulát nyel. Minek a kéz, ha nem simogat, s kincseknek híján holmi talmi álmokat lel. Minek a szó, ha súlya nincsen, s csak lebbenti szél tettek kormos romjain át. Minek a lét, ha messze vinne s karjába zárna egykoron nemesebb Halál. Ilevön Tizenegy dobbanás – ennyi az élet. Kilenc meg kettő nagy kaland. Tétova szívek lobbannak újra, nézném, nézem, amint hullámzik a lelkes népfolyam. Már csak egy óra és kondul a holnap. Ébredő Nappal ébred a nép, lázban égő össznemzedékem, zászlót vonna felfelé. Szabadnak tűnő ég felé. Mint tebenned egykor a hiszekegy, úgy dobban bennem a nemzeti tizenegy. Szívemben élő – tizenegy hiszekegy. Sosem feledlek el Gyere, ülj hát mellém Ahogyan azelőtt. Mintha két szerető Utoljára tenné. Emlékezz a szépre. A múltra, a jóra, Pár szerelmes szóra, Amit fába véstem. Pihenj még vállamon. A jelen múltat sző. Ajkad, mint gyilkos tör Sebet ejt ajkamon. Menj hát, ha menned kell Emléked őrizem. Mint legszebb kincsemet: Sosem feledlek el. Leszek támaszod Ha kell, dacolok a széllel Testem feszítem viharnak Táncot járok penge élen Magot hintek bús ugarnak Ha kell porba nyúlok érted Leszek végső kapaszkodód Meleg kályha hideg télben Vágyaidat felborzoló Ha kell tűzbe megyek érted Lángoló főnixé válok Megteszem érted és értem Álmodnak újra az álmok Didereg Amikor véget ér a nyár S télbe fordul az ősz Kopár, sivár már a táj Kopár, sivár már a vágy… Napod nem melegít Fénye lám megkopott Andalító zene hív Andalító zene sír… Látod, egyedül, hidegen Várlak még valahol És didereg életem És didereg életem… Így leszünk... Benned élek Bennem élsz Így leszünk a végtelen Veled félek Velem félsz Csak Te és ÉN érthetem. Hosszú az út Még gyermekfejjel kezdtem neki... Zsongott legbelül sok érzés, Papírra és tintára váltott Egykor megélt furcsa élmény. Úgy kezdődött: Homályos alak... Jobb lett, mint ahogy reméltem! Kézből kézbe gyűrődő papír Lett hát éltem nagy miértje. Hosszú az út, melyen elindultam, Volt olyan, hogy boldog voltam. Hosszú az út, de végigjárom - Ez már az életem és a halálom. Fájt a világ - tollat ragadtam... Kiírtam minden bánatom, Tinta mellé könnycseppek hulltak, Nem volt ingyen a szánalom. Tíz éven át gyűltek a sorok... Felhőtlen égboltok alatt Végtelen fonatként kígyózó Sorok - így jött hát napra nap. Hosszú az út, melyen elindultam, Kínjaimban dúltam-fúltam. Hosszú az út de végigjárom - Ez már az életem és a halálom Meghasonlás évei alatt... Tűzre dobtam száz versemet, Magamat közéjük vágva Égettem szénné bús lelkemet. Meddő napok romjai között Ringattam steril lényemet, Álomittas árny-takaróval Fedtem el gyengeségemet. Hosszú az út, melyen elindultam, Nyomaim a szél elfútta. Hosszú az út, de végigjárom - Ez már az életem és a halálom. Nagy pofonnal keltett a hajnal... Halálig szédültem vele, Kapaszkodtam a nagy semmibe, Úgy volt, örökre elmegyek. Jég voltam perzselő tűz alatt, Fájón semmivé olvadó. Harmatcseppé váló, arctalan lélek, szíveden átfolyó. Hosszú az út, melyen elindultam, Nem láttam végét az útnak. Hosszú az út, de végigjárom - Ez már az életem és a halálom. Jöttek karok, húztak a fényre... Sötétségből a nap felé, Ismét tollat, papírt ragadtam, Jöjjön a kínom kifelé. Jeleket vésettem a bőrbe, Igaznak tűnő szavakat, Hordozom őket halálomig, Így döngetek omló falakat. Hosszú az út, melyen elindultam, Önmagamat húztam-vontam. Hosszú az út, de végigjárom - Ez már az életem és a halálom. Változó időkben változtam... Nyitottam a szív ajtaján, Vágyaim mostan táncot járnak Sorsom fekete gyémántján, Pedig törtem zúztam mindenütt, Ahol csak értem, találtam. Ostoba ábránd bolond álmát Űztem volna a halálba. Hosszú az út, melyen elindultam, Dobbant a szív, dobbant újra. Hosszú az út, de végigjárom - Ez már az életem és a halálom. Vállalom szárnyaló bűneim... De miért is ne vállalnám? Kit nem égetett égi tűz, Hát az vessen majd követ rám! Itt vagyok, utam e szakaszán Lassan járva tovább érek, Tovább küzdök és bízva bízok. Felcsendülve szól az ének. Hosszú az út, melyen elindultam, Árnyékom vetül a múltra. Hosszú az út, de végigjárom - Ez már az életem és a halálom. Megint...( Útvesztőben 2. ) Megint egyedül a Nagy házban... Dohos képzeletek megannyi testet öltött démona, harapja az idegen húst. - a penge lelket nyúz - Képtelen képregényhősként harcol az életösztön a kiragadott valóság ördögeivel, melyek valótlanabbnak tűnnek, mint egy globális rémálom összes szereplője. - az én a félelem teremtője - Ma már vaskezű bírámként ítél felettem a lelkiismeret tétova hadnagya,kivel valaha kézen fogva jártam meggyónni gyermeteg bűneim. - vakuként villannak képeim - Megint egyedül a Nagy házban... Ajtó a semmibe. Ajtó a mindenségbe Ajtó az életre. Ajtó a halálra. Vészkijáratok magamból, magamnak. - elmém, kulcsra zárt darabja - A kulcsok... Valaha rád bíztam őket. Álmodó vágyad feledékenységén imbolygó gazdátlan kulcscsomóként várja, hogy megtaláld. - várom hogy rám találj - Ha az ember... Lelkem vére folyik Lelketlen napokra, Semmit mondó Hetekre, hónapokra. Így vérzik el maga a lét, Ha az ember, többé már nem remél...



Szólj hozzá

Név:
E-mail címed:
Az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:
Milyen nap van ma Magyarországon?








Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!