Bejelentés



Lélekzugjaim - Jagos István Róbert versei
"Mert az út nem mindig kikövezett..."

MENÜ

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.









"Az vagyok, kit látni vélsz: egy-hetvennégy-nullahárom-huszonhat..." Hazafelé Lassan lépdel velünk a nyár. A sarokig még biztos elkísér. Azon túl valami megfoghatatlan Mindenkitől enni kér. Lelkeket rág és énekel, Hullajt könnyet, vércseppeket, Kezeid csonttá fagyva szorítják A megmaradt perceket. Az vagyok! Az vagyok, kit látni vélsz: egy-hetvennégy-nullahárom-huszonhat - őrült elmekivetülés. Szenvtelen arc a temetésen, síró férfi születéskor, lelki szenny és tucatjaira bomló gondolat. Sor(s)okat török és jelek által ordítok halhatatlant szádba. Rímekbe kényszerített vadállat - az vagyok. Hisz… Vagyok! Magyar, férfi, ember. Csak annyira, mint Ady. Mondjon ellent bárkivalaki. Élek , beszélek, álmodok, határok nélkül esős délutánokon. Az ősz engem is múlat, mint héjákat nász után. Sorsom, mint az Bandié Bálban furán… Bál? Ősz? Tagadom létüket ha kell! Nekem nem kell halálfej rímeim köré. S mégis… Ki hinni tér, kocsmákban nyúl ostya után okosan és bután: ki szeretve, ki szerettetve… Én meg csak sután nézek a kibaszott keresztre mint aki HISZ. Isten csak visz. Ígéretek sokaságát apadó lelkivilágomon át. Hangos némaság Megtalálni önmagam… Mindig is ez volt az álmom, de míg szagtalan csókok ölelnek nincs esély. Gyermekkori tévedések - útjaim vakon járom. Burokban üvölt az ősi szenvedély. Gömbben leélt életem hogyan téphetném szét, hogy ne sérüljön végtelenben oly sok érzés? Döngetem – spanyolfalvilág. Itt bent - csak félhomály. Hangos némaság. Altatódalt sosem kaptam, mégis kába Káin ébredése. Elringató kígyók sziszegtek molymesét . Reggelente szétszakadtam. Vájó karmom érvelése kétkedő szívemen hagyta dac-sebét. Gömbben leélt életem hogyan téphetném szét, hogy ne sérüljön végtelenben oly sok érzés? Döngetem - spanyolfalvilág Itt bent - csak félhomály. Hangos némaság. Légy minden Légy a csend szavaim között. Angyal, ki éjjel könnyel öntözött, sóhaj, páradús reggelen, a csók elernyedt testemen. Remény, ha keserű száj ontja szennyét, otthon, mi mindentől megvéd. Láz: forró, perzselő. Nő, anya, tiltott szeretőm. Te meg én Alkusz vagy! Olcsóbb remény fejében szítasz végső tüzeket. Lángmegalkuvást. Vajon mi marad?! Parázsló lélektrombita nyáltól elhaló hangja. Te meg én. Kopott románc koszos göncei. helyettem csak néztem amint a gyermekem mécsest gyújt az öreg dómban „áldjon meg mindenkit az isten” - ember volt ő helyettem a szóban szelíd játékok szelíd játékok - falon árnyékom játszik veled köszön és elmegy majd visszajön hisz ez csak játék mely közted és köztem létrejött megszokott érintés húsvér és álmodás fáradó Nappal oszlik e látomás megszökött érintés közeli távolság fogod kezem és mégsem egy kőporos ház falán Darwin üvölt Azt mondta Darwin aki olyan szép volt mint Malvin a perzsamacskám, kinek szőre héthatáron híres és kényes mint versbe hígult királylány - Hogy a majommal egy ősünk volt. A kettőhúsz volt a baj azt hiszem. Hiánya hibája. A vaj olvad fejekben én meg elviszem a szajrét egy ember-majom csontját abból is a medence csonkját. Darwin üvölt. Megtagadott Isten kúszik a szájra hogy őkelme húzzon a retkes karácsonyára. Darwin üvölt. Süvölt mint keleti szél a szétlőtt kórteremben Gyermeki jajok hátán. Darwin üvölt. Szakálla mereng és dereng már neki. Az én HARCOM számára nem emberi. - Neandervölgyteki. Látod… óvatlan voltál. Türelmet ölő szádban már vízzé vált a bor, s ha még nem is nyíltan, de már növekszik a sor, s kezekben nem csak penna lesz, hanem fejedre ütő vádak. Hajbóktizedesek csontszívű ledért hágnak. Magas hegynek láttat a Félsz – én csak egy kopott szirtnek. Aki akart, már megmászott, s rothadó ágypanoráma pelenkás illata terel újra a magányhoz (mindenkinek, ami jár). Más helyek s idők bosszúja tiéd. Bántlak-utad követed büszkén, (Long Hard Road out of Hell) acélszóvirágok mentén, retkes nyelvekre várva. Az ajtó tárva – már értem is. Lábad zsámolya az, ki belép. Balga tudatlanság! Hiszed hogy a csúf Lilith mézes szavai neked is hoznak megújulást. Látod… járdaszurok lelked ragad, mint csecsemő nyála, s hiszed a virtus megszépít, dokkok pincéi alatt vagy egy ósdi várban. De a csúf az csúf marad kívül s belül egyaránt. Beteg bensőddel együtt nevet az ideges hiénatudat, ha meglát egy paródiát. Hej Öreg Hej Öreg ha látnád, mivé váltak nemes tornyaid. Gőg és harag táncol álmaid romjain. Ember embert gyűlöl, kosztos az alázat. Zászlód elrongyolódott - a jelen: gyalázat. Mert az út nem mindig kikövezett …mert az út nem mindig kikövezett, s olykor távoli múltba vezet fájdalmak között. Láncok sokasága tartaná vissza gyermeki éned a jelen hangjaitól. E kép hamis – az elme törött. Nyugtató színekből épít erős várat magának - egyféle bölcsőt – belső szavára hajló szereppel, de mire felocsúdik, a nap hidegen ragyog és kolduló lélekkel a jelenben andalog mázsás terhekkel. …mert az út nem mindig kikövezett. Szegek …és csak mondod szemembe vágva vádjaid hajthatatlanul - mellemre böksz vádlón. Az álarc lehull s hústalan fehér indulatom felsziszeg baljóslatún. Tenyeremben vasszegek megnémult átkaid. Töviskoszorús reggel pillant át leszakadt redőny mögül a korai szennyel. Kékesen Nem ringatnak többé hiszékeny álmok. Ébredő hajnalt riaszt halál-fejem. Hollóként tekint rám a sors korhadt cölöpökről, miközben gyöngyöket rejt szárnyai alatt kékesen. Teérted Fekete könnyek a lavórban - kezem már tiszta. Ótvaros szívem magamat akasztja kilincsre bénuló percek fölött. Dagadó ereim mint folyók partokat mosnak - teérted. Te érted. iker-írisz egyek vagyunk közös gyilkos ösztönünk néz farkasszemet: iker-írisz arcok vitrinén savanykás szájíz a bortól - szótól az ember halni kész - ódon falon a mész mint étken a penész bezöldül a kortól ember ha búsul inni kér miért a fék ha nem segít kié a gyász reggelén a hit? – minden lerí az arcok vitrinén végül marad a csend rímek… minek ha ölnek lelket és szívet harangok hördülése fájdalmak íve magam bömbölése szabadon életet, verset, gondolatot fájdalmas énekek kopott hegedűből megszökött hangjegyek sóhaja végül marad a csend magányom végső rezdülése merülök merülök bűnnel születéssel arcom gránit szívem vaj - kenhető alázatosság tudathasadás idegen szerelmek halk puffanásai késztetnek irigységre zajos lélekfurdaló kopott szavak (lélekvérálmodás) húznak fel kilincsre tu-dat-ha-sa-dás Golgotán Halni születtem, mint mindenki más de, nem férgek közt rohadni meg. A szem, maga a lélektisztulás s majd pennám maga lesz a szeg, amely ráfeszít irigy nappalomra. Órák lesznek bőr korbácsaim. Jézus jön felém hitehagyottan - helyére feszül a bőr s az ín. Folyómnak kanyaros íve szép mezőket csak képeken láttam tarackos jelenem megrémít utak mellett görnyedve álltam terepszínarcod elnémít Vajon segítenek –e a rímek ha géppisztoly mosolyog rám Folyómnak kanyaros íve húzza majd rám gyászruhám halálom előtt írj verseket én meg a fájdalmakat terheken ácsolt lüktetést ríj cseppeket gyilkost ártalmasat úgy is enyém immár a büntetés tövis kell? mennyit adjak? homlokom megannyi szenvedés… röviddel halálom előtt forgasd meg bennem a kést egykor ki felemelt zajtalan lépései a zűrzavarnak - csak én hallom őket? nem hiszem hogy nem látod a lélekzendülőket tépik ruhám vele húsom is egykor ki felemelt ma a mélybe visz …elkísér Láttam a fényt mielőtt fékcsikorgás tépte szét e hangos világot. Azóta csend van és béke - összeragasztott emlékvilágom naponta enni kér. … s az éhezők dala elkísér… Anyád! Anyád! – szóltam mogorván mint aki ölni rest s a kocsiban az arc meg se rezdült – talán halni ment Álom - valóság Ködös reggelek sikolyai, vekkerként ébresztenek bársonyos rémálmok bűvöletéből. Cseberből vederbe. Küzdök itt, ott. Magammal érted. Veled magamért. Velünk magunkért. Gomolygó pára serkent vért az agyba - a félelem nagy úr! Az emlékvitrin kifosztva már… - nincs ott semmi. Nem lel rám jó barát odaát. Csak a por… S benne egy rajz - forevör - mi készteti lényem az utolsó harcra. Kiszáradt szemgödör díszíti, arcra felvarrt mosolyom. Hulló fogak tartják bennem a lelket harapva - a jó öreg kuruzslót, ki nekem is hazudott nem egyszer - álomból álomba csalt. Ma kedd van - szerdát álmodok. A következőt, vagy a tegnapit, nem tudom. Láncok között boncolom önmagam valóságát. Sötétre virradok… A végeredmény mindig ugyanaz. Zokszó nélkül tűrő fájdalom enyhít hisztis miheztartásokat, önzetlenül. (Zárójelben) – Nem feltétlen önként. átragyog éretlen kalászok dacolnak a vén nap könnyeivel még zöldben – nem sejtve: sárgában tündököl az elmúlás csillagok mögül átragyog a tétlen megnyugvás Szemekbe ágyazott titkok Feküdj le mellém korgó fekete Félelem. Nélküled élhet –e szikár, büszke értelem? Repeszt –e tükröt lélek keser jajgatása? Szemekbe ágyazott titkok - mély hallgatásban. Ködbe szálltam Ködbe szálltam. Tejfehér sóhaj kövezi utam Éltem végén járva, az agy új dolgokat kutat. Veszett angyalok szárnyalását, Isten dühödt-lánc csörgetését, hófehér ördög lányos mosolyának véres cseppenését. Sziklák porladását, Kihunyó csillagok megbékélt énekét, homlok mögött bujkáló szemérmes felettes ént. Ködbe szálltam. Vásárhelyi Sirató Égbe írtam Kőbe véstem Mindennapos szenvedésem Jaj – jaj – jaj. Fáj a szívem, Fáj az nagyon. Mélyen fészkel a bánatom. Jaj – jaj – jaj. Elloptad már, Minden kincsem. Verjen meg hát a jó isten. Jaj – jaj – jaj. Kincsem is volt, Álmom is volt. Mára már mindkettő megholt. Jaj – jaj – jaj. Eltemetem Ifjúságom. Nincs már semmim a világon. Jaj – jaj – jaj. Földet szórok Szemeimre, Felszáradó könnyeimre. Jaj – jaj – jaj. Nem hiányzom A világnak, Se asszonynak, se barátnak. Jaj – jaj – jaj. Felköltözöm Hát az égbe. Őseimnek tengerére Jaj – jaj – jaj. Vakon és bután Rozoga ágyon még rozogább nő Kiégett lelkű száraz vadvirág Várja csókkal az esti nagyvitát Hol ha teheti, majd a fejemre nő Keresi gyengém, gyengédség után Az okokat hogy lelkembe marjon A repedt tükör rossz smink az arcon Én meg szeretlek vakon és bután Köszönés nélkül Jobb lenne így. Álmosolyok libbenése, már csak fájna. Féligaznak tűnő sorok- kal törsz kulcsokat a zárba. Mily gyönyörű volt, mikor még tenyérbe simult a kéz, és álom, mint gyönyörű szép lepke, belehal a végén. Keserű görcse a fának. Igen, azzá vált e kérges Gyönyörű. Vénülő szádnak keserű hamva megéget. Megszegett eskük szegeznek elkorhadt keresztjeidre, bár még szemeid szeretnek földet hord jelenjeinkre. Köszönés nélkül... Jobb lenne így. Szerelem: kérész élet. Beleavultunk csendesen mi is, önmagunk szépségébe. szeretők átölelő mészkő múlt - a hideg szél éveket őröl társad lett immár te gyönyörű lélekszobor - hozzáfehérlesz a rideg kőhöz Partokat mosva el Alvadt szavak száradnak ajkamon - kényszervetélt indulatok. Bilincset raktam akaratomra - nem kellenek igaz szólamok. Nézd, hogyan hömpölyög a talmi nagy folyam! Partokat mosva el zúzza szét, összes álmomat. morzsalék maréknyi kincs-cafat lapul korhadt zseb rejtekén elherdált emlékek rozzant vázai avas tenyérnek feszül a perc míg kisimulnak agg ráncai fogatlan sóhajok gőzölögnek kongó vágyak alvadékán lassú tétova mozdulat - morzsolom múltam omladékát Mint egykor Mint egykor… Székek alatt bújva, sátrat húzni a szoba közepén - így játszanak most . Én is játszanék, de már túl öreg vagyok: felnőttem. - mondják sokan. Nem látják azt, amit te és én. Egyek vagyunk kisfiam. Építek várat ha kell. Tócsába taposom az őszt. Eső alatt nevetek a nyári széllel, s réteken futunk szerteszéjjel, cserebogár után. Zseblámpázunk minden éjjel, majd tücsök altat ringatón éji zenével. Dzsinn vagyok neked - álmaid őrzője. Sárkányölő harcos, érzelmek bölcsője… Mint egykor… Egyedül, apátlanul - így játszanak most a csonka lelkek. made in az idők hajnalán olvasztó tégely a város: rohanó alakok hadarnak sablonmondatot - jó reggelt - arcuk egy és ugyanaz: archaikus mosoly viaszból egy vagyok én is a sorozatgyártottakból - lépésre lépés a válasz egyenes fejjel rögzített háttal ólom vállakon hagyott plasztik kereszttel járom kiszabott utam velem tart az idő percei visszafelé folyva ketyegteti az öreg zsebórát - valami emberi szerkezet - made in az idők hajnalán furcsa egy hely lehetett verejték szagú reggelek rótták az éj lábnyomát - szerettek is írták valahol - szemükben nedv volt és félhomály Apokalipszis( a mai Ádám monológja) Csészére hangolódva peremszakadtáig olvasok amíg bélsár illatú falak rám nem omlanak. Éva ,almával kezében ajtómban állva, szavakat ontana (ont is) isteni tettekről. - megszólíttatottak lettünk! Majd nevetünk huncutul - kinyilatkoztattunk. Kedvellek… bár, egy kicsit fájsz. A kés, mit belém ajándékoztál, még szívemben lüktet nyelestől. Ha kihúzom, elhagy erőm szenvedélyem, naivságom, visszerestől. Tégy róla: ne fájjon. Végy rólam példát, s az ágyon hagyott képzetet, engedd felszáradni magától. Kedvellek… bár sajátosan fejezed ki azt hogy szeretsz, mikor tejüveg szemembe nevetsz, simítasz egyet arcomon. Bőrömre nevedet karcolod szenvedéllyel! Tégy róla: ne fájjon. Végy rólam példát s az ágyon hagyott képzetet, engedd felszáradni magától. júdás savó szemek: mindegyik egy vádirat ki szelet vet annak vihar jut s nem áhítat lépések: előre – hátra – félre ingoványok között dacból és nem félve tapostam perceket titkon tiszta lelkeket fizetség: ezüstből van elég az erszény dugig majd nyomot hagyok általuk ahogy földre hullajtom majd könnyekbe rejtve csak neked végül: lógok magam által kisemmizve apátlanul



Szólj hozzá

Név:
E-mail címed:
Az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:
Milyen nap van ma Magyarországon?












Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!