Bejelentés



Lélekzugjaim - Jagos István Róbert versei
"Mert az út nem mindig kikövezett..."

MENÜ








Üzenőfal


Név:

Üzenet:





visszaszámlálás tévelygőn mába veszett maszkos képzelet kacsint a szembe vajon mi végre támad a holnap lucskos esőként tétován hulló pillanat tekint az égre fel sárba döngölt fakó kincsek után percek pillanatok csókok indulatok eldobott csikkek csellengő jelen vak tükrében kötéltáncot járva december alkonyán színpadra írt bájos haláltánc esti romantika éjféli nekrofília az érintés bájos lehelete nyakamra feszült kéretlen szó mint könnyező fában az ék egy pillantás így tépi szét az utolsó perceket visszaszámlálás… néma tollal új utat koptat a láb szem kutat apró dolgokat isteni kéz munkál megannyi sorsokat nap olvaszt múltakat lelket sorvaszt haragos szél ébredő harag (mint Te is) a zászlót tépi szét amíg… én csak állok vacogva várok vértelen éjre amíg néma tollal írom az égre… legyen már vége erkélyen …fázva papucsban füstös kilégzés minden szavam - szeretlek… (halkan) átölelve reszketegen mindent - tegnapot mát holnapot téged önmagam őt is… fázva papucsban nyomaid megmaradnak vakolat hull korosodó lélekzet fúj párát a jelen ablakára - megtört gyermeki emlékek – keresed önmagad halott szeretteidben lépést tartva ártatlan pillantásokkal mélyből felhozott hamisgyöngy semmi más szigorú pincehideg tekintet fojt el gátlástalan gátlásokat megérkeztél a hajó révbe ért innen már csak a láb és a szív kopik véresre lépett körök - mindig ugyanúgy nyomaid megmaradnak rajzolva - szívekben benned élek az éji lámpás mosolya fagyos arcomra lép - hiányzom - nem tudom mi csúf mi szép ezen a furcsa világon de egyet tudok érzek - benned élek… Isten oldalán Néztél már mélyre? Karmoktól hemzsegő Zegzugokba, ahol nap, mint nap Lelkek haldoklanak? Ott van a Kánaán. Gyilkos vágyak otthona. A halál szerelmi fészke, Ahol újrahal megannyi lélek. Néztél már mélyre? Ott vagyok Valahol a romok között. Kezem kötött A fejem fölött. Ott vagyok… Még lélegzem… Éveken át éheztem Megannyi hús között, Avas zsírral és vérrel öntözött Tetteid súlya. Isten oldalán feszítek Karóba húzva nincs már szó nincs már szó se pillanat tört fény a szerelem megcsiszolt emberi érték ahol nincs mindig ott keresem nincs már hang se érzet libben a némaság meg nem értett fél mondatok sírnak nekünk jó éjszakát Lassan bealkonyul Létem szűkölködve Várja a holnapot. Szűk terek közepén Beszűkült ordasok. Marják a tegnapot, Terített holnapon. Rágom jelenem zöld, penészes gubóját. Rágja velem lassan Több ezer lelki társ. Mennyei mannát Már sehol sem találsz. Határon innen, Határon túl: Nincsen már béke. - háború az egyetlen út - Lelkemen innen, Lelkemen túl: Nincsen már béke. (Lassan bealkonyul…) Haldokló nemzetek Gyermekei vagyunk. Haraggal telve várjuk Meddő holnapunk. Az Istennél szállást Már soha nem kapunk. Mindent mi emberi Magunk mögött hagyunk. Határon innen, Határon túl: Nincsen már béke. - Háború az egyetlen út - Lelkemen innen, Lelkemen túl: Nincsen már béke. (Lassan bealkonyul…) Ébredj velem Valaha rend volt. Még röviddel a káosz után. Hol volt, hol nem volt, Kurtán és furán Egyszer csak eltűnt Mint szürke szamár A tejben. Zavaros gondolatok A zavaros fejben minden reggel Amikor az álmodból kilépve, Küszködsz a felszáradó könnyel. Odabent is zűrzavar van. Pedig hinné az ember A polcokon már rend uralkodik, S a szép sorokba rakott vágyak Mind valóra váltatik. Ébredj velem! Hajnali érintés szájon át. Talán elűzi, az éj Méregbe mártott Halál-bársonyát. Ébredj velem. S akkor talán A nappali fény sem lesz Örök kárhozás. Valaha rend volt. Egyszer rend lesz, De addig is… Őrzöm a igazak Bölcselő szavát. Szereteted titkos Zálogát – Kincset, Ami emberi. A kéz egyszer rá talál, Majd felveszi…Ébredj velem. Nem találunk a romok között… Felépült életek dőlnek össze, Mint kártyavár a konyhaasztalon, Amikor a gyermek, egy ujjal Bök bele halált, így vacsora előtt. Mi is mint vadóc angyalok, Őrizzük a látszatlét álmait, Melyekre ráncokat varrunk Az idő tűjével. Foltozunk lyukakat, Megannyi stoppolás a lét. Fájdalmak árán tűzzük magunkra Jelenünk kopottas gönceit, Pedig már semmit sem ér. Tékozló angyalok vagyunk. Meztelenként félni jó. Jókora álom-szőttes Minden egyes szótakaró. Jéghideg szavak Vágják a csendet. Ellep a hó, a véres hó. Talán ha minden elfelejtek Lenne nekem is, neked is jó. Tudásunk nem elég. Az érzés, mely maga a gyűlölet, Ajtót nyit A jó öreg házra, Ahol már vár ránk Mint mindig, a lánc. Lélekbe, szívbe vágó. Húsba és ínba rágó. Éhesen és véresen Keressük a nemlét Boldog szomorúságát. A szellem és test közös hiányát. Kopott ruhánk, mint lelkünk, Foltozott. Egykor angyalok voltunk. S ma, koldusok. Pergamen szemek könnyezve sikoltják: Nem találunk a romok között… Így vagy ma is… (Áginak) Nincs már mit adnom neked. Szívem, életem már tiéd. Tenyeremben csak sorsom vonala húzódik. – Vajon mit ér? Vajon mit érne nélküled? Fagyos telet, kopár időt. Harminchat év – egy teljes év. Így vagy ma is szerethető. A Nap, a nyár, a tél s a fagy Amikor utoljára láttalak, Arcodon az elmúlás pihegett. Még jó pár napig vártalak, Majd kopogás – Ki lehet? Tudtam hogy Te vagy az, Így csak te tudsz kopogni. Az a kis homályos alak, Csak az tud így csoszogni. Mint karácsony éjjel, emlékszel? Apró lábak verték a havat. Féltél, s én hibáztam - emlékszem az volt az utolsó tavasz Amit megértél, megértem. Veled haltam én is hidd el. S most hogy itt vagy, temérdek Könny vár rád – Vidd el. Mást nem adhatok... Abban minden benne van... Szeretetem, sós bánatom, Nap, a nyár, a tél s a fagy. ( A kisöcsém, Csaba emlékére, aki ma lenne 25 éves ) 2009. 11. 12. Mindenen Már tizenhárom éve várom A nagy találkozást. Anno elmaradt a búcsúzás. Csak intettem, de te már vissza nem. Túl voltál mindenen... ( A nagymamám emlékére, aki ma lenne 97 éves ) 2009. november. 12. Megtörtént Megtörtént Mikor és miért Na meg kiért Már nem érdekes Szemünk véreres Látomása Késztet ha nem is másra Legalább az elmúlásra Megtörtént Feldolgozni talán érdemes Kívül belül Egyaránt A kimondott szó erős Később ha majd A dac leül És megpihen A pilledő értelem Belenyugszik majd - Múló percek érzelem Idővel új rügyeket hajt Megtörtént Így a jó Minden elmegy egyszer Anya, apa, villamos Léghajó Meg Te is Nem kell többé a szó Megtörtént Lehunyt szemmel Légy boldog bárkivel… Belőlem csak képek maradnak tán. Szabályos, ollóvágta, megsárgult, Gyűrött papírfoszlány. Benned halványulok. Az idő jól dolgozik. Te is már csak bujkálsz Lelkem titkos zegzugain. Átlátszón, mint üveg, S törésekké vált repedések Vágják, sebzik a szívet. Ez így van jól. Romokra majd új várat húzunk Jó erős falakkal, tanulva A ki nem mondott hibákból, Szélmalomharc vitákból. Azért egy szoba neked is épül ott. Kicsiny és poros lesz. Lakat őrzi majd ajtaját. Időnkét kinyitom, S majd úgy teszek Mintha nem is hallanám a jelen hangjait. Lehunyt szemmel ölelem majd Múltam csillagait… Élni születtem Vajúdó tegnapok hoztak világra. Fényt, levegőt, szerelmet szívni. Tétova lépés minden mozdulat Ahogy az én ébredezik. - a vér is már csörgedezik - Pillantás alatti tudat Tör utat magának A lélek rejtekútjain. Tör, zúz… majd csak bekopog Mint megfáradt vándor Kinek fehér ujjai Satuként tapadnak a „nagybetűs” Vándorbotjára. - Időt és esélyt az oltárra - (papot majd csak halálkor) Néma órává állnak össze A sikoltó percek, s az ember Csendben, de tudatosan közli magával: Élni születtem. fényben sebezz meg mélyen majd kötözz be szépen fektess a fényre szemem az égre ragyogjon teríts rám leplet a világnál szebbet angyal a fényben érted és értem daloljon A Tiéd! Arcizmom se rezdül amikor Néven említed Yes! Ez jól esett. Áldott legyen szád Dögök közt próféta Exit Ciróka! Szólt az ex, miközben az ágyon tespedett. Rest volt ő, nem kicsit. Remegő álmát a kényszer, egyszer csak megszüli. Hanyatt az ágyon, Háttal mindennek, ami szép. Lehulló karjai közt Vár helyett, csak omladék épül. A világ nem a haragtól És a bosszútól szépül. Sárga orgazmustól Remeg a Drága. Pedig négyütemű herceg várja. Kinek talán semmi sem drága S a szíve mégis a harcot generálja. külső és belső alvadt könnyek könnyezik karcos halálomat - a szív sósan dobban - hol van már a hit amiért az ember robban ha kell s az életét is felteszi mint örökvesztes a rulettre - a nap ma nyugatról kel - felemás fájdalom - inak és izmok szakadnak a szívre piócák tapadva szívják a vért talán ha ma nem is egyszer lesz ki engem is megért de nincs időm várni akarom hogy tudd fájok és haragszom az ellen a Világ külső és belső egyaránt a külső álnok és képmutató bennem a múlt ordító Könnyekből tó… Hajnallal együtt megy el a bánat Évek óta kéz a kézbe járnak Együtt sírják el a poros múltat Baljós könnyeik egymás mellé hullnak Könnyekből tó lesz, tóból tenger A tenger közepén ott él az ember Ápolja múltját, öntözi jelenét Így éli nap, mint nap szürke szerepét Háború után Elcsendesedett. Fegyverek szavai némaságot rejtenek. Kicsorbult kardok véres pengéi Többé már nem ejtenek Mély sebet. Hallod? Már nem zokog ki árva. Bekötött sebek várnak A sárguló kalászra. Már csak egyet Kiáltsd tele a csöndet. Vágd a fejéhez örömünk. Seperd le fejemről a földet - Ne lássam már a túlvilág Értetlen angyalát. Mutass fényt nekem. Napot, esőt, felleget. Már csak egyet akarok: Arcomon érezni két kezed. Fény a végeken Láncok csörögve hullnak a földre. Szakad velük szét lélekfurdalás, Düh és dac, bosszús mámor, Kényszerképzetes meghurcoltatás. Remény az alkonyban… Új nappal új a Nap is, Sugara mint szerelemeső Szitál könnyedén fejemre Mint nyári harmat ha jő Fény a végeken… S lám édesen melegít Bár őszülő az idő Dühöng a tél a kertek alján De mögötte már a tavasz jő S a nyár… Télhomály Nagy mellénnyel köszöntött a Tél. Csikorgó foggal tépi, szakítja a szél A megcsontosodott ágakat. Hófödte tájakat, hófödte vágyakat. Dermesztő… Nagy mellénnyel köszöntött a Tél. Fehérbe lepte rég, a mára vén Megfáradt, kihalt legelőt. A tőlem megőszült, reszkető szeretőt. Dermesztő… Nagy mellénnyel köszöntött a Tél. Télhomályba úszó mindentelenség Adhat csak választ a semmire. Megfagyott pillantás kékes tekintetire. Dermesztő… Elmerül… Haldoklunk! Két üveg abszint a lét. Öklök falakba ágyazva… Meséli szerteszét Az erőszak passzív lételemeit. Karokon, kék foltokon Úszik a gőg bután. Szenvelgő álarcokon Nézek én is sután. Törjön az ajtó, Mint kilincs a kézben. Vesszős szakajtó, Smaragd a vízben elmerül. Bennem a „benned” lényegül. Elmerül… Feketén a Fekete szenderül. Magamon magam elterül. Leszek ember (Bajó Alex átirat) Magányom ordít fáradt válladon, Gúnymosolyod mar árkot hátamon. Légy te Isten, hogy fel fogd a könnyem, Leszek ember, fában és szögben. Légy Te Isten, hogy felfogd a könnyem, Leszek ember, az elhaló csöndben. Alvadt vért a szívemben… Elment pedig megígérte Hajnalig velem marad Kihűlt párnán, kihűlt fejem Tűzagyam ketté szakad Elment itt hagyott… Egy emléket itt hagyott Vért a szívemben Alvadt vért a szívemben… éltem tűzben fogantam jégben születtem viharban éltem szélcsendben temetnek… Álmodás Álomra hajtom fejem rejtett zegzugodban. - elhúzott függöny a lét - Csendesedő álmok híján harangot kongat a szél. Baljós hang ez megint… Biztos csak álmodás? Valójában te alszol bennem, testem a kárhozás. Apámmá fogadlak ínség Anyámmá fogadlak fájdalom. Ringass el – örökre. Két karod marja meg lelkem Csókod ne legyen irgalom Apámmá fogadlak ínség. Vezess mint Isten, a gyermeket. Oly magasra nőttél Arcod arcomon kínt él. Eretnek 2. Lám eltemettetett. Isten meg nevet véres kezei között. Halj meg Halhatatlan! Hallj meg most! Lelket adtál hogy gyűlöljelek. Te lelketlen lehetetlenség... Ha lesz rá mód megöllek, S bár már fiad nem vehetem el, A reményt igen. Soha nem kapsz meg. Várjon a pokol Őrt állnak felettem az indulatok. Őrzik a harag rácsait. Mennék már - nem indulhatok. Bilincsbe vert álmaim Visszafognak. Feszülő izom a gyötrő fájdalom. Súlyokat cipel nap, mint nap. Nem kell se könny, se szánalom, Imát se mondjon a pap Értem immár. Várjon a pokol Ha már el kell égnem. Lélekben, szívben Úgy sincs menedékem. Legyen mély a mély, Szédítő, tátogó. Legyek sóval hintett föld, Fel nem szántható. Arctalan magzat, Ki fullad a burokban. Ember megfeszítve, Fortyogó szurokban. Maradok tisztelettel… Arcomon kín a smink. Naponta lemosom Mert az új, mindig újabb. Új seprő jól seper… A régi a sarokban a többi mellett hever. Maradok tisztelettel… Változunk Változunk. A ki nem mondott gondolatok Belülről feszítik a húrt. Pattanásig és még tovább. Csak óvatosan ember! Tudd kinek, mivel tartozol. Az oldalak kiosztva… Lelkeink kifosztva sírják vissza A véletlen pillanatot, Amely talán meg sem adatott. Változunk. Mások kárára, Magunk hiányára. Megrajzolt, féltett kincseim Már szétszórva hevernek Úton, útfélen. Ajtód előtt a végtelen semmiben. Változunk… Sajátos búcsú Jöttél, s még oly keveset láttál. Tenyerén hordott a nagyvilág. Nőttél s mindent odaadtál, Hogy elfogadjon a valóság. Most messzire vándorolsz Sűrű éjszakákon. Messzire vándorolsz... Kezedet többé nem találom. Kísérjen utadon békesség és áldás. Ne érje nevedet többé bántás, Kísérjen utadon békesség és áldás… Mint téged is… Földön futó lettem, Rohanok körbe-körbe… Kenyerem javát rég megettem, Szeretteim elfeledtem, Adósságom megfizettem, S mindenkivel elhitettem, Hogy élni fogok még. Mert élni fogok még! Ha kell hát mindörökké… Ezernyi villám sújtson belém. Ha kell, szakadjon rám az ég. Akkor is bírni fogom még! Mert erre teremtett az ég, Mint téged is testvér. Halj meg most! Hallj meg most! Nem kellesz már. Nem érdekel többé mit is súg az a gyűlölt száj, amely ott torzul a tükörben. Szór átkokat üvöltve mindenkire. Anyámra, - kettőnkre - apámra, erre a kibaszott világra. Halj meg most! Ha kell halok veled. Öklömön vöröslik titkos neved. Kimondom ha kell, még ha fáj is a szégyen. Haragnak Harag a neve. Halj meg most! - Én már halott vagyok - Magamból én már mit adhatok neked? Csontot, rothadó húst… Néhány zöld legyet. Hallj meg most! Élni már neked sem érdemes.


Képgaléria

Szólj hozzá

Név:
E-mail címed:
Az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:
Milyen nap van ma Magyarországon?








Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!